Keszegfalván az első templom 1756-ban épült, az első itt lakó lelkész pedig 1763-ban lett ide küldve.
1756 és 1763 között a plébániát valószínűleg Komáromból igazgatták a ferences rendi szerzetesek. Erre abból is lehet következtetni, mert az első latin bejegyzésből az is kiderül, hogy az első templom felszentelésénél ferences rendi szerzetes (p. Szaliczky Ferenc) volt jelen. 1763-ban jött tehát ide az első állandó lelkész.
a helyen, ahol a mostani is áll.
A második templom 1828. december 15-én lett felszentelve. A Vág vize a plébániát is megrongálta és ezért 1833-ban az is le lett bontva. 1867. február 24-én a templom struktúrája ill. annak hat gerendája a kórus felett leszakadt, és az orgonát és az egész kórust összetörte. Az eset után három évig nem volt templom Keszegfalván, mígnem 1869. május 24-én el nem kezdték építeni az új templomot, amely 1870. július 16-án lett befejezve és néhány nap múlva július 24-én Miklosovich Alajos kerületi esperes, gútai plébános által lett felszentelve. A templomba ezek után folyamatosan készültek a szükséges dolgok, mint pl. az orgona, majd később a padok.
Galéria