Sámot település Somorja város külterületén fekszik, de egykor pozsonyi várjobbágyok lakhelyeként önálló faluként szerepelt az iratokban (1238). Határában áll az Árpád-kori Antióchiai Szent Margit-templom.
A legkorábbi fennmaradt hivatalos dokumentumok, melyek tanúságot tesznek létezéséről, 1260 körüli évek környékére helyezik e román stílusú templom felépítését. Alátámasztja ezt az 1978-as régészeti ásatás által részben feltárt középkori temető és település maradványa is, melyet a szakemberek a 12. – 16. század környékére datálnak.
A 19. századtól a templomban már csak évi egy szentmisét tartottak – a templom búcsújának napján, Antióchiai Szent Margit ünnepén. Az utolsó szentmise 1927-ben volt.
A kommunizmus ideje alatt az épületet 1950-től harminc éven át gabonaraktárként használták. 1983–84-ben történtek az első javítások (a templom ekkor is raktárként szolgált), majd 1995-ben a templom visszakerült a Katolikus Egyház tulajdonába. 2012-től a somorjai plébánia alá tartozik. Az elmúlt években megkezdődött az épület teljes felújítása és rekonstrukciója, melynek keretén belül a valószínűleg a 19. században emelt fatornyot is lebontották. A templom tetejére 2018-ban egy új kőkereszt került.
A síkmennyezetes hajóhoz félköríves diadalívvel kapcsolódó félköríves alaprajzú szentély dongaboltozattal, a végén negyedgömb-kupolával fedett. A szentélyhez északról – ugyancsak dongaboltozattal fedett – sekrestye csatlakozik. A templom részben átalakított, de félköríves záródású ablakai ugyancsak őrzik a középkori hangulatot.
A bejárattól jobbra a falban egy durván megmunkált román kori kőmedence látható. Eredetileg valószínűleg keresztelőkútként szolgált. A 19. század 2. felétől már szenteltvíztartóként használták.
A falakon csupán nyomokban maradt meg a töredékes középkori festés, melyet a mészréteg konzervált. Kivehetőek azonban a felszentelési keresztek ábrái, a szentély feletti dongaboltozat ívein pedig kék színű festés nyomai láthatók.
A templomban a templombúcsú napján, Antióchiai Szent Margit ünnepén van szentmise.
Galéria