Az At Home Gallery-t az egykori somorja zsinagógában rendezték be, amely tradicionális építészeti környezetben áll, amely magába foglalta a zsidó iskolát a rituális fürdőt és más közösségi épületeket. Dunaszerdahelytől 25 kilométerre A progresszív művészetek és a hagyomány találkozik a somorjai At Home Galleryben, az egykori zsidó imaházban. A somorjai zsinagóga a XX. század elején épült. Az épületet a második világháborúig eredeti rendeltetésének megfelelően használták, ezt követően a korábban viszonylag nagy létszámú zsidó közösségből már csak néhányan maradtak a városban. A kilencvenes évek végén új fejezet nyílt a zsinagóga történetében, amikor különleges galériát rendeztek be a falai között. Az At Home Gallery-t a nemzetközi kulturális párbeszédre való törekvés jellemzi. Ezzel összefüggésben megemlíthető, hogy a tibeti dalai láma 2000-ben járt itt. Látogatásának csúcspontja egy homokmandala ünnepélyes Dunába öntése volt. A galéria ma különleges művészi kiállítások és kulturális események helyszíne.
Galéria