Sokan úgy emlékeznek Szécsi Pálra, mint egy kihajtott gallérú jampira, de dalszövegeiből egy mély gondolkodású férfi alakja rajzolódik ki. A kisgyermekként árván maradt ember szívszorongató melankolikus magánya éppúgy kiszól dalaiból, mint a szerelmes fiatal felhőtlen boldogsága. Rokonai és közeli barátai szerint éppen ez a kettősség, e két véglet közti folyamatos őrlődés jellemezte egész lényét és tragikus végű életét. Ránk hagyott dalai bizonyára ezért töltenek el bennünket még ma is, ennyi év távlatából is csodálatos borzongással.
Galéria
