Ismerje meg Komárom történelmét egy kellemes séta keretein belül.
A Klapka tér Komárom történelmi városrészének központja. Nevét Klapka György tábornokról kapta, aki az 1848/49-es magyar forradalom nemes alakja. 1849-ben az osztrák császári hadsereg ellen védte Komáromot, mint a forradalom utolsó bástyáját. Neki állít emléket a tér közepén elhelyezkedő szobor.
Mögötte a komáromi Városháza épülete található, mely jelenleg is a Városi Hivatal székhelye. Az első városháza sok más épülettel együtt az 1763-as nagy földrengésben megsemmisült. Azóta többször is megsemmisült és újra épült, mai formáját 1875-ben kapta.
A tér egyik legnagyobb különlegessége a 10.00, 12.00, 14.00 és 16.00 órakor megszólaló Klapka induló, melyet a városháza ablakából előbújó huszáralak ad elő. Az induló Egressy Béni zeneszerző komponálta.
A teret körülöleli a Zichy-palota és a volt Takarékpénztár székhelyének épülete. Az eredeti Zichy-palota Zichy Ferenc gróf számára épült 1775-ben. Napjainkban a Duna Menti Múzeum kiállításainak ad otthont.
A komáromi Duna Menti Múzeum székhelye a Nádor utcában található, az 1913-ban épült kultúrpalota épületében. A szlovákiai magyar kultúra egyik legfontosabb központja, egyben Szlovákia leggazdagabb római kori gyűjteményével is büszkélkedhet.
A 20. században épült, romantikus jegyeket viselő Kultúrpalota dísztermét Feszty Árpád Bánhidai csata című festménye ékesíti. A szemben lévő főfalon egy különösen értékes barokk látkép, Karl Friedl alkotása látható, amely az 1763-as nagy komáromi földrengést ábrázolja. A két meghatározó festményen túl a díszterem falait történelmi személyiségek portréi díszítik.
A múzeum állandó kiállításai a következők:
Komárom és vidékének történelmi fejlődése az őskortól 1849-ig, valamint a régió néprajzi jellegzetességei – Az állandó kiállítás régészeti, történeti és néprajzi jellegű részekre tagolódik.
A Zichy-palota háromtraktusos, kétszintes, eredetileg barokk épület a 17. század második feléből. Átalakításokra 1763-ban, 1798-ban és 1870-ben került sor; ekkor nyerte el mai neoklasszicista megjelenését. A 19. század elején az épületben ünnepélyes rendezvényeket, bálokat és színházi előadásokat tartottak. Jelenleg az épület a Duna Menti Múzeum tulajdonában van.
A Megye utca felőli homlokzat klasszicista stílusú, középen lizénákkal tagolt, háromszögű timpanonnal záródó rizalittal. A kapuzat félköríves kőkeretezést kapott zárókővel; fölötte kovácsoltvas korláttal ellátott erkély található a Zichy család monogramjával. A Klapka György tér felőli neoklasszicista homlokzatot kváderes díszítésű, manzárdtetővel lezárt saroktornyok szegélyezik. A főhomlokzatot háromtengelyes, folyamatos erkélyes, balusztráddal koronázott rizalit uralja. Az ablakokat szemöldökpárkányok és szegmensíves szemöldökdíszek ékesítik.
A 20. század végén a Zichy-palotához kapcsolódóan alakították ki az Európa Udvart, amelynek főkapuján keresztül juthatunk a palota parkosított udvarába, ahonnan a Zenepavilon mögött tűnnek elő az Európa-udvar tornyai. 45 ország, illetve régió építészetét mutatja be az Udvar, amelynek tervezése és megépítése Litomericzky Nándor, Takács Péterés Peter Varga építészek nevéhez fűződik. A Zichy-palota belső parkját az új térrel a Mátyás-kapu köti össze. A kapu a tér egyik domináns építménye, amely formájával és színeivel a Mátyás király uralkodása alatt épült épületeket idézi.
A tér nyugati oldalát az Észt, a Finn, a Belga, a Holland, a Fríz, a Norvég, a Dán, az Angol, az Ír, a Skót és a Walesi Ház szegélyezi. Van San Marinói Ház, Román, Cseh, valamint Szlovák Ház is. A Német Ház az egyetlen, amely nem új, hanem a város legrégebbi épülete.
A templom építése 1787-ben kezdődött, és 1788. szeptember 21-én szentelték fel. A templomtorony építése 1818-ban kezdődött, de csak 1832-ben fejeződött be. Ekkoriban a templom homlokzatát empire stílusban alakították ki.
A Limes Galéria kiállításai a képzőművészet különböző területeit mutatják be: festészet, grafika, szobrászat, fotográfia, performansz.
A komáromi erődrendszer egyedülálló erődítménykomplexum, amely a közép-európai térség legnagyobb katonai védelmi rendszerének részét képezi, Szlovákia és Magyarország területén.
A legrégebbi része, az ún. Öregvár, a 16. században épült egy középkori vár helyén. A 17. században ezt kibővítették az ún. Újvár, így alakult ki a Duna és a Vág összefolyásánál egy stratégiailag kiemelkedő védelmi pont.
Bár a 18. században két súlyos földrengés megrongálta az erődöt, és elvesztette eredeti katonai szerepét, a 19. század elején – I. Napóleon hódító hadjáratai nyomán – teljes körű felújításon és korszerűsítésen esett át. Ennek eredményeképpen a Monarchia legnagyobb erődrendszerévé vált, amely akár 200 000 fős hadsereg befogadására is alkalmas volt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre és legyen képben az aktuális programokról.
A KdeCo.sk (üzemeltetve az Oblastná organizácia cestovného ruchu Žitný ostrov – Csallóköz által) cookie-kat használ annak érdekében, hogy a weboldal használata során a lehető legjobb élményben legyen része. Némelyik ezek közül szükséges az oldal működéséhez, mások arra szolgálnak, hogy statisztikai adatokat gyűjtsünk a weboldal használatáról. Kérjük járuljon hozzá beleegyezésével ezen adatok használatához. Döntését később mindig megváltoztathatja, s a nem kívánt cookie-kat kikapcsolhatja. Bővebben a személyes adatok védelméről az alábbi linken olvashat: A cookie fájlok használatának szabályai
Používame cookies aby sme pre vás zabezpečili ten najlepší zážitok z našich webových stránok. Niektoré sú nevyhnutné pre správne fungovanie webovej stránky. Používame aj cookies tretích strán, ktoré nám pomáhajú analyzovať a pochopiť, ako používate túto webovú stránku. Tieto cookies budú uložené vo vašom prehliadači iba s vaším súhlasom; a vždy máte možnosť svoj súhlas odvolať. Prevádzkovateľom web stránky je nezisková organizácia: Oblastná organizácia cestovného ruchu Žitný ostrov – Csallóköz Promenádna 3221/20, 932 01 Veľký Meder, IČO: 42 288 967
Nevyhnutné súbory cookie sú absolútne nevyhnutné pre správne fungovanie webovej stránky. Tieto súbory cookie anonymne zabezpečujú základné funkcie a bezpečnostné prvky webovej stránky.
Cookie
Duration
Description
_GRECAPTCHA
5 months 27 days
Tento cookie od spoločnosti Google sa používa na identifikáciu robotov na ochranu webovej stránky pred škodlivými spamovými útokmi.
cookielawinfo-checkbox-advertisement
1 year
Tento súbor cookie nastavený doplnkom GDPR Cookie Consent sa používa na zaznamenanie súhlasu používateľa s cookies v kategórii ,,Reklama"
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
Tento súbor cookie nastavený doplnkom GDPR Cookie Consent sa používa na zaznamenanie súhlasu používateľa s cookies v kategórii ,,Analytické"
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
Tento súbor cookie nastavený doplnkom GDPR Cookie Consent sa používa na zaznamenanie súhlasu používateľa s cookies v kategórii ,,Funkcionálne"
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
Tento súbor cookie nastavený doplnkom GDPR Cookie Consent sa používa na zaznamenanie súhlasu používateľa s cookies v kategórii ,,Povinné"
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
Tento súbor cookie nastavený doplnkom GDPR Cookie Consent sa používa na zaznamenanie súhlasu používateľa s cookies v kategórii ,,Iné"
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
Tento súbor cookie nastavený doplnkom GDPR Cookie Consent sa používa na zaznamenanie súhlasu používateľa s cookies v kategórii ,,Výkonné"
CookieLawInfoConsent
1 year
Zaznamená predvolený stav tlačidla príslušnej kategórie a stav CCPA. Funguje iba v koordinácii s primárnym súborom cookie.
viewed_cookie_policy
11 months
Cookie je nastavený doplnkom GDPR Cookie Consent a používa sa na uloženie toho, či používateľ súhlasil alebo nesúhlasil s používaním súborov cookie. Neuchováva žiadne osobné údaje.
Analytické cookies nám umožňujú meranie výkonu našej webovej stránky. Pomocou nich určuje počet návštev. Dáta získané pomocou týchto cookies spracúvanie bez použitia identifikátorov, ktoré ukazujú na konkrétneho užívateľa webovej stránky. Neukladajú priamo osobné informácie, ale sú založené na jedinečnej identifikácii Vášho prehliadača a zariadenia s ktorým sa pripájate na internet.
Cookie
Duration
Description
_ga
2 years
Cookie _ga nainštalovaný službou Google Analytics počíta údaje o návštevníkoch, reláciách a kampaniach a tiež sleduje používanie stránky pre analytický prehľad stránky. Cookie ukladá informácie anonymne a priraďuje náhodne vygenerované číslo na rozpoznanie jedinečných návštevníkov.
_ga_LBXHZMNJNJ
2 years
Tento cookie je nainštalovaný službou Google Analytics a spolupracuje s _ga.