A dénesdtorcsmisérdi (Dunajská Lužná) tanösvény 2011-ben jött létre, és a község 14 pontján elhelyezett információs táblák alkotják. A táblákon négy nyelven (szlovákul, magyarul, németül és angolul) olvashatók információk a település történelméről, valamint kulturális és természeti kincseiről.
A tanösvény kiindulópontja a Szent Márton téri helyi művelődési központ előtt található. Útvonala a Košariská utcán, a Fő utcán (Hlavná ulica), a Jánošíkova utca és a Felső-csallóközi gát mentén halad, egészen a Lipnická utcáig.
A séta során érdekességeket tudhatunk meg a fejedelmi halomsírokról és a mellettük kialakult településről, az evangélikus templomról, a Szent Márton-kápolnáról, valamint a Szent Kereszt Felmagasztalása római katolikus templomról. Olvashatunk továbbá a kovácsmesterség hagyományairól, a község szimbólumairól, a Dunamenti Ártéri Erdők (CHKO Dunajské luhy) Természetvédelmi Területről és a Felső-csallóközi gátról. A tanösvény utolsó, a központtól távolabb eső állomása a torcsi (Nová Lipnica) neogótikus harangláb.
A tanösvény egész évben szabadon látogatható a nagyközönség számára, emellett kiválóan alkalmas iskolai terepgyakorlatok és kihelyezett tanórák megtartására is.
Dénesdtorcsmisérd (Dunajská Lužná) község 1974. január 1-jén jött létre három, korábban önálló település egyesítésével: Dénesd (Jánošíková), Misérd (Nové Košariská) és Torcs (Nová Lipnica).
Misérd (Nové Košariská, korábban németül Mischdorf, magyarul Misérd) már 1206-ban létezett. Az európai régészetben a kora vaskorból (i. e. 700–550, hallstatti kultúra) származó fejedelmi halomsírjairól ismert.
Dénesd (Jánošíková, korábban németül Schildern, magyarul Dénesd) valószínűleg szintén már a 13. század elején létezett; 1240-ben említik először, ekkor a pozsonyi vár tartozéka volt. 1258-ban a Szent Márton-hegyi (Pannonhalma) bencés apátság birtokába került.
Torcs (Nová Lipnica, korábban németül Tartschendorf, magyarul Torcs) első írásos említése 1230-ból származik. Egészen a közelmúltig láthatóak voltak itt a 19. század végéről és a 20. század elejéről származó vályogházak.
Dénesdtorcsmisérd (Dunajská Lužná) az európai régészetben a kora vaskorból – a hallstatti kultúra idejéből, az i. e. 700–550 közötti időszakból – származó jelentős halomsíros temetőjéről ismert. Ez egy olyan hallstatti lelőhely, ahol különleges rituális kerámiákat tártak fel.
A Misérd (Nové Košariská) településrészen végzett átfogó régészeti feltárás során egy hamvasztásos temetkezési módot alkalmazó halomsíros nekropolát (temetőt) vizsgáltak meg szisztematikusan, ahol a földhalmok alatt központi sírhelyek találhatók.
Az 1960 és 1967 közötti kutatások leletei – amikor is öt hallstatti halomsírt tártak fel – a pozsonyi Szlovák Nemzeti Múzeum Régészeti Múzeumában vannak elhelyezve.
2000. szeptember 16-án a misérdi helyi művelődési házban ünnepélyesen megnyitották a „Fejedelmi halomsírok a kora vaskorból (i. e. 700–550)” című kiállítást.
A templom 1814-ben épült, és azok közé az ágostai hitvallású evangélikus templomok közé tartozik, amelyek a türelmi rendelet kiadása (1781) után épülhettek meg. A templom klasszicista stílusban épült, amelyre az antikvitás eszmevilága – a rend és a szigor – jellemző. Alaprajza elnyújtott, oltára pedig a korhoz képest szokatlan módon, a főbejárattal szemben helyezkedik el.
A templom belső terében egy fából készült oltár található, amely a szenvedő Krisztust ábrázolja a kereszten. Az oltár felett helyezkedik el a baldachinos szószék.
A szlovák nemzet kiemelkedő alakjának, a francia tábornoknak, politikusnak, államférfinak és az első Csehszlovák Köztársaság társalapítójának 1992-ben állítottak emléktáblát. Az emlékmű eredetileg az ágostai hitvallású evangélikus templomban kapott helyet, majd 1998-ban helyezték át a templom elé.
A templom valószínűleg a 12–13. században épült kőből és részben égetett téglából, és Szent Márton tiszteletére szentelték fel. Eredetileg gótikus stílusú volt, később barokk stílusban építették át. A templomhoz egy teljesen kőből készült tornyot is építettek. Írásos emlékek tanúsítják, hogy 1736-ban felújították a tornyot, és feltehetően kisebb módosításokat végeztek magán a templomon is. A jelentős átépítésre 1773–1774-ben került sor, amikor a templomot barokk stílusúvá alakították. Közvetlenül a templom mellett volt az eredeti temető, amelybe 1773-ig temetkeztek. Az 1852-es tűzvész után a templom állapota fokozatosan romlott; az eredeti épületből végül csak a szentélyt alakították át és újították fel – ez maradt fenn napjainkig kis kápolnaként. A kápolnát 1963-ban kulturális műemlékké nyilvánították.
Dénesdtorcsmisérd (Misérd településrész), amely az 1970-es években a „vasközség” jelzőt kapta, már a régmúltban is híres volt kovácsműhelyeiről és ügyes mestereiről. A romák a 18. század elején telepedtek le Misérd területén, és kovácsmunkákkal foglalkoztak: lovakat patkoltak, szögeket, szegecseket és a földművesek számára szükséges szerszámokat készítettek. A 20. század második felében a kovácsmesterséget a művészi kovácsolás és a lakatosmunka elemeivel gazdagították.
A községben jelenleg mintegy 10 műhely működik, amelyek folytatják a több mint 300 éves kovácshagyományt. 1999. szeptember 18-án nyílt meg a Hefaiston kovácsudvar, amely a falu központjában, a Szent Márton téren található. Ez Szlovákia első állandó, szabadtéri művészi kovács-kiállítása.
Dénesdtorcsmisérd (Dunajská Lužná) községe 1990 után azzal a problémával szembesült, hogyan alakítson ki közös jelképeket a három eredetileg önálló település – Dénesd, Torcs és Misérd – számára. A község végül úgy döntött, hogy az egykori Misérd (Mischdorf) pecsétjének címerét fogadja el sajátjaként. Dénesdtorcsmisérd címerén így a misérdi templom védőszentje, Szent Márton látható.
Dénesdtorcsmisérd (az egykori Dénesd) Szent Kereszt Felmagasztalása kegytemplomának főoltárán látható az a fából faragott Boldogságos Szűz Mária-szobor a kis Jézussal, amely a 12–13. században készült, valószínűleg a dél-olaszországi Molise és Abruzzo tartományokban. A szoborhoz számos figyelemre méltó legenda fűződik, amelyek beteg gyógyulásokról szólnak, ezért a nép „Segítő Istenanyának” nevezte el. A szobrot a magyarországi Celldömölk kolostorából menekülő bencés szerzetesek hozták a községbe, amikor a törökök elől bujdostak. 1749-ben a szobrot a templom főoltárára helyezték. A környékről tömegesen sereglettek ide a zarándokok, hogy „Segítő Boldogasszonyként” tiszteljék; azóta méltán kapta a „Csallóközi Madonna” nevet is.
A 13. században a Szent Márton-hegyi (Pannonhalma) bencés apátság apátja Dénesden templomot építtetett, melyet Szent Bertalan tiszteletére szenteltek fel. A 17. századi vallási viszályok idején plébániatemplomi funkciót is betöltött (1684). Szent Kereszt Felmagasztalása templomként 1797-ben szentelték fel. Az épület, amely a község egyik legjelentősebb műemléke, 1963-ban kapott kulturális műemléki védelmet.
Az emberi nevelés egyik alapvető formája a mese – a mese a maga teljes szépségében és egyszerűségében. Ebben a szellemben rendezik meg Dénesdtorcsmisérden (Dunajská Lužná) a már hagyománnyá vált nemzetközi fafaragó szimpóziumokat. 2001-ben Juraj Mertuš egy kis kápolnát alakított ki családi háza kerítésében, ahol saját készítésű Hétfájdalmas Szűz Mária-szobrát helyezte el. Később, a községgel együttműködve, meghívta fafaragó barátait – hazaiakat és külföldieket egyaránt –, hogy alkotásaikból fokozatosan létrejöjjön ez a Galéria.
A község belterülete 126–130 méteres t.sz.f., a Dunamenti-alföld földrajzi egységében, a Csallóköz északnyugati részén fekszik. A település Szlovákia legalacsonyabb erdősültségi mutatóival rendelkező területei közé tartozik. Az erdők jellemző fafajösszetételét a szürke nyár, a fehér fűz, a magas kőris és a mezei szil alkotja.
Állatföldrajzi szempontból a területre a Pannon-alföld, valamint – a Dunán keresztül – az Alpok vonulatainak hatása jellemző. A térség kiemelkedő fajgazdagsággal büszkélkedhet; számos ritka és veszélyeztetett gerinctelen faj, például puhatestűek, rákfélék, szitakötők és bogarak élnek itt. Az apróemlősök közül a Csallóközben különösen jelentős az északi pocok reliktum-előfordulása.
Szlovákia összes vízfolyása közül a Dunában és ágaiban található meg a legtöbb halfaj. Ezt az állatcsoportot érintette legsúlyosabban a Bősi Vízierőmű megépítése. A terület különleges jelentőséggel bír a vízi és vízparti madárvilág fészkelése és telelése szempontjából is.
A Csallóköz területén már a 13. századtól kezdődően dokumentálták a helyi árvédelmi gátak építését. 1569-ben törvényt is hoztak, amely elrendelte a régi gátak javítását és újak építését. A Felső-csallóközi védőgát intenzív kiépítése különösen a 19. század közepétől igazolható. A gát mai napig fennmaradt formájában 40 méter széles és 6 méter magas. A Bősi (Gabčíkovo) Vízierőmű 1992-es üzembe helyezése után ez a gát elveszítette eredeti szerepét, feladatát a Dunacsúnyi-víztározó (Hrušovská zdrž) balparti töltése vette át.
A harangláb neogótikus stílusban épült 1864-ben. Bár írásos dokumentumok nem maradtak fenn, a szájhagyomány szerint a Pálffy és az Apponyi grófok építtették, akiknek abban az időben a község jelentős része a birtokukban volt. A torcsi (Nová Lipnica) haranglábban két harang – egy nagy és egy kicsi – kapott helyet.
