A Csallóköz szívében, mindössze 92 hektáron elterülő tavak Szlovákia egyik legkisebb, ugyanakkor fajokban az egyik leggazdagabb vízi ökoszisztémája. A tavak környéke a vízi élőlények számára maga a béke „szigete”, csöppnyi kis paradicsom. Értékét főleg a vízi madárfajok fészkelésében betöltött szerepe adja. 65 madárfajt figyeltek itt meg, amelyből 51 faj vízi, illetve vízhez kötődik, 21 pedig itt fészkel. Iskolapéldája annak, hogy egy eredetileg emberek céljait szolgáló létesítmény miképp válhat hasznára ritka és védett madárfajoknak. Három európai jelentőségű faj előfordulásának és költésének köszönhető a védelmi státusza. Ezek a törpegém, az üstökös réce és a kendermagos réce. Országos tekintetben fontos fészkelőhely a tücsökmadár és a cserregő nádiposzáta számára is. Ezen felül a fontos vagy ritka fajok közül itt fészkel például a barna rétihéja, a kis vízicsibe, vagy a barkós cinege.
Galéria